Spread the love

65 évesen meghalt Puhl Sándor világhírű futballbíró, közölte a Magyar Labdarúgó Szövetség, amely saját halottjának tekinti őt. Azt írják: a családtagok nem kívánnak nyilatkozni, és a legszűkebb körű temetésről később intézkednek. 

meghalt puhl sándor

Puhl Sándor 1984-től bíráskodott az NBI-ben, a 90-es években az IFFHS négyszer választotta a világ legjobb játékvezetőjének (1994-1997 között). Ő vezette az emlékezetes brazil–olasz világbajnoki döntőt Los Angelesben 1994-ben, és három évvel később Münchenben a Dortmund–Juventus Bajnokok Ligája-döntőt is. 

2014-ben a Sport TV-ben válaszolt a vb-döntővel kapcsolatos kérdésekre. Felidézte például, hogy a kezdőrúgás előtt nem találta a zsebében a pénzt, amivel el kellett döntenie, ki, melyik térfélen kezdjen. 

Emlékezetes az is, hogy a meccs egy pontján elkérte a kulacsot Roberto Baggiótól, az olaszok sztárjától. „Szomjas voltam” – mondta. Abban a pillanatban nem azt nézte, kitől kér vizet, de szerinte a játékvezetőnek amúgy is mindkét csapatba egyszerre kell illeszkednie.

Baggio a meccs végén aztán kihagyta a döntő tizenegyest, Puhl pedig eltette és megőrizte a labdát.

Puhl Sándor Eger és Emőd város díszpolgára, 2010 óta az MLSZ Játékvezető Bizottságának alelnöke volt, a hazai és nemzetközi labdarúgás megbecsülését élvezte, írja róla az MLSZ.

admin

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük